Van, hogy az ember nem szeretne felkelni álmaiból, hiszen azokat csak ő uralja, irányíthatja kénye kedve szerint, és senki más nem szól bele, azt hogyan tegye. Nem teremtik le percenként, hogy egyenesen üljön. Nem szabják meg melyik villával egye a tésztát a három közül, és hogy éppen melyik pohárból illik innia. Nem lesik kamerák a mozdulatai nagy részét, és nem követi őt egy kiöregedett személyi testőr minden fele, hogy akár egy repülő hógolyótól is, de megvédje.
Az álmokban nincs más, csak szabadság és ön akarat, de a képek lassan elkezdenek szétfoszlani. Próbálok kapaszkodni, értük nyúlok, hogy a rózsaszín felhőket megfoghassam, de a fény magával ragad, s hunyorogva kezdem nyitogatni szemem a nap sugaraira. Éreztem hogy egy kis nyál csík folyik végig a szám sarkából egészen az állam hegyéig, mit nyújtózkodás előtt kismacska módjára töröltem le kezemmel. A puha párnák tömkelege szinte elnyelt, és talán ez volt a legjobb az ébredés pillanatába. Az a lágyság mi körülvett, mintha még mindig felhőkön úszkálnék. A lábam, ahogyan a puha szőnyeget érinti, majd kisétálva kissé megborzong a hideg padló érintésére, úgy bújok bele papucsomba, s köntösöm magamra kapva tárom szélesre erkélyem ajtaját, hogy némi kis levegő áramoljon be a szobámba. A fény még vakítja a szemem, így hunyorogva léptelek ki erkélyemre úgy csodálva a még hófödte tájat.
Emuel éppen édesanyám kövér macskáját próbálta ismételten leszedni a fáról, miközben ő, nagy bundában ájuldozott odalenn szegény kis cicusát sajnálva. Mintha a macska nem tudna fára mászni. William a kutyájával játszott éppen a kert másik végében, s apám figyelte őket, majd mikor meglátott, csak mosolyogva intett nekem egyet, mit természetesen illendően viszonoztam. Nyüzsgött az élet, már mindenki tevékenykedett, dolgát végezte, csak én loptam folyton a napot. Semmi kedvem nem volt mostanában ehhez az egészhez.
Minden kislány akar hercegnő lenni. Azt hiszik jó poén, kiszolgálják és azt tehet amit csak akar. A mesék is ezt mutatják, majd jön a hős herceg, elcsattan az első szerelmes csók és boldogan élnek, míg meg nem halnak.
Meg a nagy francokat! Nincs itt semmi herceg, mert aki csak rád néz az már egy életre le van figyeltetve. Nincs szabadság, csak szabályok, kötelességek és elvárások, miknek kötelező vagy megfelelni. Álmainkban az az iskola van ahol te vagy a legmenőbb, nem szab határt semmi, és a lábaid előtt fekszik mindenki. Pedig valójában egyenes háttal kell mászkálnod, kinéznek ha a ruhád nem felel meg minimum egy elegáns fogadáskor elvárt kombinációnak, és ha pontban 10kor nem fogyasztod el a teádat kis porcelán csészéből. Ez az egész nem buli, főleg ha nem állsz be a sorba.
Anyám, a királynék megtestesült tökéletessége, mindig az erényekre sarkalt, s fel volt háborodva, ha csak két hajszálam is félre állt. Ő az, akire ha ránéz az ember, még a pattanásai is visszahúzódnak, nehogy bármi hibát felfedezzen. Kötelességtudatos, előkelő és tiszteletre méltó. Pontosan az én ellentétem. Én inkább édesapámra ütöttem. A nagyi szerint ő volt mindig is ilyen lázadó, önfejű tinédzser, kit a nagyapának sok mindenből ki kellett húznia őt. Aztán jött anyám, és...ooohhh, hogy mikre nem képes a szerelem? Nem telt bele néhány nap, és mintha kicserélték volna. De én még látom benne azt aki volt. Még nem veszett ki a kölyök a lelkéből, és ezt előttem nem is szokta titkolni. William...az öcsém viszont teljesen keverék. Ő az amolyan tökéletes trónörökös jelölt, amilyennek nekem kellett volna, hogy legyek. A koréhoz megfelelően gyerekes, mégis ha valaki fontos személyiség érkezik olyan modort tanúsít, mit akárki megirigyel. Bár, ha ketten vagyunk... néha még ő is panaszkodik. Mindketten sóvárogva nézzük a kinti életet, s próbáltunk már kiszökni, akár egy délutánra, de a kamerák figyelnek.
Régen annyira tökéletesnek tűnt minden. Akkor még nem voltak hatalmas elvárások, ennyi kötelező dolog, s nem osztották be az életem minden percét. Ilyenkor irigylem az öcsémet, hiszen ő még szabad. Élvezd ki amíg tudod...
